|
|
|
||||||||||
| 5772 Sziván 1. |
Hírlevél
Eseménynaptár
Hirdetés
| A rádióadók hallgatásához Winamp Player javasolt: |
| Magának öli az állatokat a Facebook-alapító Zuckerberg |
|
|
| 2011. május 30. hétfő, 09:36 | |
Étkezési szokásainak megváltoztatásával annak a szokásának hódolt, hogy minden évben egy nagy kihívás elé állítja magát.„Idén gyakorlatilag vegetáriánus lettem, csak olyan állatnak a húsából eszem, amelyet saját magam öltem meg. Eddig ez bevált: sokkal egészségesebb élelmiszereket fogyasztok, sokat tanultam a fenntartható mezőgazdaságról és állattenyésztésről” – ezt az ifjú milliárdos a Fortune című amerikai magazinban közzétett elektronikus levelében árulta el. Az ifjú milliárdos elmondta: étkezési szokásainak megváltoztatásával annak a szokásának hódolt, hogy minden évben egy nagy kihívás elé állítja magát. Tavaly például a kínai nyelv tanulása volt a cél. „Idei személyes kihívásom a tudatos étkezés. Azt hiszem, sokan elfelejtik, hogy egy élőlénynek meg kell halnia ahhoz, hogy megehessük. Célom tehát, hogy ezt ne felejtsem el, és a tudatában legyek annak, mim van” – tette hozzá. Tudatos étkezését Zuckerberg egy homárral kezdte, amelyet saját kezűleg dobott élve a forró levesbe, majd egy tyúkkal folytatta, most pedig vadászni szándékozik. „Engem nem zavar, mit akarnak az emberek enni, csak felelősen kell tenniük, és tudniuk kell, honnan ered, amit megesznek” - mondta. Zuckerberg elmondta: számos barátját érdekli a terv. „Sokan vegetáriánusok, mások szeretnek vadászni, ismét mások gazdálkodnak”. A Fortune azután készített elektronikus interjút Zuckerberggel, hogy Facebook-oldalán bejelentette a barátainak: az elmúlt hónapban egy disznót és egy kecskét vágott le. A disznó- és kecskevágásra vonatkozó ismereteket egy Szilícium-völgybeli barátjától kapta, akit viszont helyi állattenyésztők láttak el jó tanácsokkal. MTI |





















Étkezési szokásainak megváltoztatásával annak a szokásának hódolt, hogy minden évben egy nagy kihívás elé állítja magát.

