Életemben először utaztam Turkish Airlines-szal, és pont olyan jó volt, mint ahogyan azt már sokan leírták. A Budapest-Isztambul út alatt marha és csirke kebab volt a menü, rizzsel, főtt és grillezett padlizsánnal, süteménnyel és apró kekszekkel, amihez kaptunk krémsajtot és vajat is. Járt még hozzá az elmaradhatatlan Efes, a török sör is. Ezen felül a kóser menü is kivételesen igényes csomagolásban érkezett. Nagyon finom hal volt, körettel és süteménnyel.



Az isztambuli reptéren úgy döntöttünk, hogy a kevés idő ellenére bemegyünk a belvárosba, megnézzük a Kék Mecsetet és a Hagia Szófiát. Ez utóbbit sajnos nem sikerült, de így is elbűvölt a millió látnivaló. Pedig nem is csináltunk semmit. Hol van még az egyiptomi fűszerpiac, a Nagy Bazár, vagy a Jusztiniánusz vízhálózata? Isztambul önmagában is csupa izgalom.

Sétáltunk egy nagyot a nagy mecsetek környékén, bementünk a Kék Mecsetbe, ami igazán lenyűgöző látvány volt és ettünk egy kebabot a főutcán. 





Gyönyörű tiszta időnk volt, attól a perctől kezdve, hogy elhagytuk Magyarországot. Isztambulban verőfényes, meleg idő várt, és most itt, Trabzonban, még ezer kilométerrel keletre a hegyekben is meleg van. A nyitott ablakon tisztán behallatszik a müezzin éneke: „Allahu akbar”.
Reggel hétkor érkeznek a holland résztvevők, 11-kor reggeli, 13-kor a litvánok, és a program majd alakul valahogyan. Ez itt Törökország, az abszolút tervezhetetlenség országa. Egyetlen dolog biztos, hogy hajnalban ébreszt a müezzin.

Trabzont milétoszi kereskedők kolóniájaként alapították Euzébiusz szerint i. e. 756-ban. Kiemelkedő központ volt mind a római, mind a bizánci korban. 1204 és 1461 között az önálló Trapezundi Birodalom székvárosa. Ezután II. Mehmed szultán elfoglalta és az Oszmán Birodalom részévé tette. Az oszmán korban vegyes lakosságú város maradt, ahol a törökök mellett görögök, örmények és lázok is éltek Trabzonban. Itt született Nagy Szulejmán, akit aztán éppen Szigetváron fejezte be földi pályafutását, és milyen érdekes.. ki nem találnátok, melyik Trabzon magyarországi testvérvárosa..  A török-orosz háborúk idején súlyos harcok zajlottak a környéken. 1916-ban orosz parancsnokság alá került. A városban ma is szép számmal laknak oroszok, akik kiemelkedő szerepet játszanak a gomba mód terjeszkedő hotelek fenntartásában. Mármint az orosz lányok, akiknek a helyi szexturizmus jelenlegi szárnyalása köszönhető.

Amúgy, akármennyire is nem szeretem a témát, kicsit ki kell térnem az aktuális török-izraeli konfliktusra. Mindenki óva intett az utazástól. De kérem.. mi nem vagyunk izraeliek, mondtam az ereci haveroknak. A török szervezők pedig egyenesen a következő üzenetet küldték: „a barátságunk minden politika felett áll”. Az egész ott töltött idő alatt nem mondhatom, hogy nem láttunk palesztin zászlóba tekert embereket, vagy ablakokat, újságcikkeket, de gyakorlatilag mind elkerültek minket. Na jó, kipában valószínű más lett volna a macesz, de amikor megkérdeztem, hogy zsidóként necces-e most az országba utazni, azt mondták egyáltalán nem. És ez így is volt. Szerintem. A JMPoint már sokadik alkalommal utazott Törökországba, jártunk már Ankarában, Izmitben, most Trabzonban, de a kezdetektől minden partnerünk úgy fogadott: "a zsidó barátaink", a "zsidó testvéreink". Ez nagyon fontos, főleg ma, amikor olyan könnyen hallgatunk az indulatainkra a különböző médiahírek ismeretében.

Másnap kicsit megkésve, kora délután kezdtük a napot. Kora délután –még a többi résztvevő csapat megérkezése előtt- kimentünk Trabzonba egy tengerparti teázóba, ahonnan gyönyörű látványt nyújtott a Fekete tenger. Egy laza chill után elmentünk az orosz bazárba, ami nem volt nagy durranás, de a projekt első napján nem is esett volna jól elkölteni minden pénzünket. A bazár egyébként nagyon hasonlított a budapesti kínai piac egy végtelenül finomított és minimalizált változatára.
Ezután nagyon sokat sétáltunk a városban, mire elértünk az étterembe. Na, ez nagyon izgalmas volt! Tipikus török kikötőváros vízparti része csupa-csupa bolt és árus. Mindenféle dolgokat lehet venni, enni. Nagyon jó volt az étel is. A török étkezdék egyik jellegzetessége, hogy az evés után kapsz kéztörlő kendőt és kilépéskor egy illatos folyadékkal is megöntözheted a kezeidet. Ezt simán bevezetném Magyarországon is.
Éjszaka megérkeztek a holland és lett csapatok is. Nagyon jó arcok verődtek össze. Másnap is későn kezdtünk, de egy nagyon különleges programmal. Ez Törökország egyik leglátványosabb környezete. Hatalmas hegyek vannak amerre csak nézünk, és ez megérintette a görögkeleti apátokat is, akik sok száz méter magasban építettek maguknak monostort. De ez egy olyan épületegyüttes volt, gyönyörűen festett templommal és egymásból előbújó házakkal, hogy hosszú percekig csak állsz és próbálod megszokni a látványt. Feljutni a kolostorhoz sem egy szerű, 30-40 perc meredek séta. Viszont a látvány minden fáradtságért kárpótol. Óriási terek, dús zöld mindenfelé. Az egész táj szinte lélegzik. Természetesen rengeteg helyi és külföldi turista látogatja a helyet.

Estefelé visszaérve már várt minket a forró grill, helyi húspogácsa-különlegességgel, sült és friss zöldséggel, ayrannal, ami nagyon népszerű ital (joghurt, só és hideg víz keveréke). Éjjel pedig sokat játszottunk. A csapat az első pillanattól nagyon összetartó és közvetlen. Ez hála az égnek később is erősödött, még ha a kulturális különbségek néha meg is nehezítették a kommunikációt.

Arra a bosszús következtetésre jutottam, hogy kezdek kifogyni a tiszta ruhákból. Pedig mint kiderült, a programmal finánc problémák vannak, és ez sok túrát jelent, mert az ingyenes. Hosszú útra indultunk a hegyekbe.



A felhők közé burkolózó falvak életébe kaptunk bepillantást. Varázslatos érzés akár csak sétálgatni is egy ilyen helyen. Amikor felhő kúszik az utcákon, a látótávolság 20 méter. Tudod, hogy balra egy sor házon túl a feneketlen mélység, jobbra pedig a hegy folytatódna a havasokig. Melletted a földeken asszonyok dolgoznak, de megállnak egy percre, mert a fejed felé magasodó mecset tornyából müezzin szólítja rendesen imára az embereket. A házakból favágás hangja szól, te pedig csak állsz a mozgó ködben és szitáló felhőben. Egészen hihetetlen élmény. Találkoztunk a hely polgármesterével.

Kétezer méteren ezt a környéket vagy dúsan zöldellő növényzet, páfrányok fűtakaró és fák takarják, vagy felhők. Ilyen magasságban teljesen normális, hogy percről percre mindent beterít egy-egy átvonuló felhő. Ami viszont igazán érdekes, hogy itt is gyakorlatilag kisebb települések vannak, nem elszórva, hanem mindenfelé. Itt esett a nagy eset, hogy pont egy őrülten látványos, felhőben úszó mecsetet fényképeztünk Andival, amikor egy mellettünk mászkáló öreg shalommal ránk köszönt. Először azt hittem, félreértettem, aztán elkezdett héberül beszélni hozzám. Kiderült, hogy egészen helyes kis zsidó közösség él ebben az I_tenhez közeli faluban. Jakov (Jusszuf) és Ahmet bemutattak közülük párnak. Szinte sikítottunk a meglepetéstől. Most sem értem pontosan, hogyan történt a dolog, de ez egy olyan élmény volt, ami azt hiszem, örökké velem marad.





Nem sokkal ez előtt a dolog előtt egy helyi folklór akción vettünk részt, ahol a helyiek táncokat tanítottak és adtak át nekünk. A folklór előadásban mi is részt vettünk természetesen, aztán még kicsit fentebb utaztunk pár száz métert. Itt már vígan ficánkoltunk a felhőkben, amint azt már említettem. Egy furcsa kis faluban voltunk, ahol a helyi kocsmában (teázó) ebédeltünk. Nekünk nagyon ismerős volt a falu különleges étele. Sajtos kukoricakása.. elég érdekes volt, laktató és valahol még finom is.





A falu felett meglepően gyönyörű mecset várt ránk, amit megnéztünk bentről is. Török vendéglátóink elmagyarázták a muzulmán imarendet. Megtudtam, hogy tisztátalan kézzel nem szabad megérintenem.

Trabzon ősi kikötőváros, melynek egy része a fekete tengerben lábat úsztató hegyre épült. Gyakorlatilag ez a szikla kicsit magasabb csak, mint a mi Gellért-hegyünk. Ennek a tetejére épített teázó parkjába ültünk ki egy kicsit. A törökök félelmetesen barátságosak a turistákkal. Isztambulban már hozzászoktak és ott nem is szívből, de keleten ez teljesen más. Itt még meg van bennük az a mélyen gyökerező barátságosság, ami az iszlám hagyományban a vendégszeretet különleges ízét adja. Ültünk a teázó balkonján vagy húszan, mellettünk pedig egy hagyományos ruhába öltözött család üldögélt. Kiderült, hogy a fiatal lányuk éppen lediplomázott, ezt ünnepelték. De hogyan derült ki.. egyszercsak megjelentek pár zacskó mogyoróval, szotyival és két doboz sós süteménnyel és megkérték, hogy készíthetnénk-e pár fotót közösen. Ez egyáltalán nem egyedi eset, szinte mindenhol találkozunk ilyen helyzetekkel. Kicsit fentebb a teázótól található a Kemal Atatürk emlékház. A helyiek nagyon büszkék rá, hiszen ebben az épületben írta meg a modern Törökország legnagyobb becsben tartott férfija saját végrendeletét.



Óriási túrákat tettünk. Rettenetesen fárasztó volt az egész csapatnak, de minden szempontból megérte. Újra felmentünk a hegyekbe és meglátogattunk egy kicsi, de annál dúsabb látványt nyújtó cseppkőbarlangot.



A levegő oxigéndús volt, és ami igazán lenyűgözött -újra- kelet-törökország hegyeinek szédítő látványa. Itt látogattunk meg egy biotehenészetet. Hatalmas energiával vágtak bele a jelenleg még nem jövedelmező iparágba, de az itt kóstolt tejtermékek íze és az egész létesítmény rendezettsége nem hagy kétséget affelől, hogy van jövője a vállalkozásnak. Az egész olyan változatos. Az egyik pillanatban hatalmas, magányos barna sziklatornyok meredeznek, majd egy pillanat alatt mindent belepő ritkalevelű óriási fenyvesek terebélyesednek mindenfelé.



Trabzon tartomány minden szempontból izgalmas úti cél lehet, főleg, ha elképesztő természeti látványra vágyunk. Annyi bosszantó apróság azért van, hogy az amúgy nyugaton fellelhető mindenféle török finomság, amiből tonnaszámra zúdítanak az emberekre itt szinte a vallási ünnepeken kívül ismeretlen csemege. Inkább a keleties sütik, baklava és társai mennek.. na meg a kukorica. Ipari mennyiségű kukoricát termelnek és esznek. Egészen magasan is, felhők között minden ház kertjében van pár négyzetméter kukoricás.

Az utolsó napot a városban töltöttük, vásárolgattunk, nézelődtünk. Meglátogattuk a a Hagia Szófia bizánci templomot, ami kicsi és egyben rendkívül erőteljes látványával igen mély benyomást gyakorol a történelem szerelmeseire. Eddig nem írtam a halaételekről, mert valami úton-módon nem ettünk.. egészen idáig. Amíg a csapat belevetette magát az orosz bazár kissé unalmas forgatagába, a JMPoint férfi különítménye a kikötői ételbazárba lógott kalandozni. Verőfényes napsütésben szitáló eső csodás látványával, különféle, frissen fogott és sütött helyi szardella különlegességgel koronáztuk meg ezt a nem mindennapi utazást.

Törökország csodás hely, az emberekben pedig még akkor is ott a barátságosság, ha a turisták hajhászása a közvetlenségüket ragaccsá változtatta. Mindenképpen érdemes ellátogatni oda, akár zsidóként, akár magyarként. Ha mindkét helyzet fennáll, duplapluszjó helyzet.

mouss
www.jmpoint.hu