Naïm meod Nyomtatás
2008. július 03. csütörtök, 10:14
AddThis Social Bookmark Button

Yael Naïm zenéje kifinomult, lágy, kedves és igazán kellemes. Nincs benne túlharsogott hangszerezés. Központban az ének és a pajkosan szomorkás dallam áll, melyek mind meg vannak fűszerezve valami finom játékossággal. Popból építkező, jazzes, sanzonos. Nagyon szerethető, nagyon francia.

A nagy francia olvasztótégely egy romantikus éjszakájának köszönhető, hogy egy tunéziai és egy francia szefárd zsidó pár nagyon szerelmes legyen egymásba, és kilenc hónappal később, 1978-ban Párizsban gyermekáldással gazdagodjon. A kis Yael Naïm nem sokáig időzött Frankhonban. Négy évesen szüleivel az izraeli Ramat HaSharon gyönyörű városába költöztek. Itt töltötte ifjúságát, ide látogatott haza a katonai szolgálat alatt és itt kezdett énekelni is. Akkoriban egyszerűen csak Yaël néven futott, és már a katonaságban is szólóénekes volt, Tel Aviv-i dzsesszklubban énekelt, majd operákban lépet fel. Aztán az útkeresés tetőfokaként, 2000-ben visszaköltözött Párizsba, majd egy év múlva kiadta első szólóalbumát, az In a Man's Womb-ot. Énekelt filmdalokat, legutóbb pedig az Apple kérte kölcsön hangját, hogy a franciáknál listavezető New Soul című dalával reklámozzák legújabb laptopjukat.

Hivatalos honlap