Elérhető mobil alkalmazásunk.
Online zenehallgatás,
legfrissebb hírek, cikkek
bárhol, bármikor:





 

 

 

 
 
 
 
Főoldal ... InterJews ... VilágStetl ... Sziget napijegy negyvenezerért?

Hírlevél

Eseménynaptár

<<  2019.    >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Hirdetés

A rádióadók hallgatásához
Winamp Player javasolt:

Sziget napijegy negyvenezerért? Nyomtatás E-mail
2009. július 14. kedd, 07:23
AddThis Social Bookmark Button

A válság, a másfél-kétszeresére emelkedett sztárgázsik, a megújulás kényszere és némi politikai-diplomáciai csörte tartja kényszerpályán a Sziget szervezőit, a fesztivál atyja azonban nem csügged és nem zavartatja magát. Gerendai Károly ráncfelvarrásról, vérfrissítésről és kivágott fákról mesélt az Antropos.hu-nak, továbbá megmagyarázta a Toten Hosent.


Haladjunk időrendi sorrendben. Véget ért a tavalyi Sziget, a válság még sehol – mit határoztatok el arról, hogy hogyan tovább?
A tavalyi évnek több tanulsága is volt, de nem csak a Szigetet illetően. Ekkor durrant be a Balaton Sound, emelkedő pályára állt a Volt is, de két másik rendezvénnyel kapcsolatban az volt a házi feladatunk, hogy alaposan újra kell gondolni. Az egyik a Sziget, a másik a Félsziget. Ez utóbbival kapcsolatban arra jutottunk, hogy ha sikerül megoldani, hogy maradhatunk a marosvásárhelyi helyszínen – ez ugyanis kétséges volt –, és tudjuk növelni a szponzori támogatásokat, hogy fejleszthessük a nemzetközi programot, akkor csináljuk tovább, ha nem jön össze, akkor inkább abbahagyjuk. Volt tehát egy kis bizonytalanság, de végül minden jól alakult, lesz Félsziget. Nyilván majd a rendezvény sikere dönti majd el, hogy érdemes volt e fejleszteni. A Sziget esetében – eltekintve a szokásos nyűglődésektől, mint a kerülettel való pereskedés, és hogy mit találnak ki megint a hivatalnokok – az volt a legtanulságosabb, hogy tovább tolódtak az arányok a külföldiek javára. Felmerült, hogy a szervezési folyamat egyre több elemét automatizmusok működtetik. A szervezőcsapat jelentős része a megszokások mentén, a bevált receptek alapján tevékenykedik.

Ez jó, vagy rossz?
Szerintem ez nem jó. Ha valami megszokássá válik, az árt a kreativitásnak, az ügy lelkének. A Sziget esetében ki kellett találni, hogy tizenhetedszerre hogyan ne csináljunk olyat, amilyet már tizenhatszor csináltunk.

A felhozatalra, a programokra gondolsz?
Elsősorban nem. Ekkor még nem sejtettük, hogy jön a válság, csak annyit tudtunk, hogy valahogy meg kellene változtatni a Szigetet, meg kéne újulnunk. Elkezdtük vizsgálni, hogy mi hogy működött, minek mekkora sikere van, mit érné meg fejleszteni vagy akár visszafejleszteni, és hogy hogyan tudjuk újrastrukturálni a rendezvényt ahhoz, hogy mindenkinek nyújtson valami újat. Megfogalmazódott, hogy fejlesztjük a vizuális élményeket, átalakítunk helyszíneket, szellősebbé teszünk pár helyet, megcsináljuk a Hungarikum falut. És ekkor jött a válság, ami miatt átmenetileg lemondtunk egy csomó fejlesztésről. De ahhoz ragaszkodtunk, hogy minél több változás legyen. Az idei Sziget nem lesz alapjaiban más, hiszen nincs szó arról, hogy a termék rossz. De a sima ráncfelvarrásnál lényegibb változtatásokat kellett eszközölni.

Mi történt eközben magával a céggel, tehát a Sziget Kulturális Szervezőirodával?
A válság komoly változásokat jelentett a mi életünkben is. Voltak olyan kollégák, akinek nem adunk egész évben munkát, mégis folyamatosan státuszban tartottuk őket a speciális szaktudásuk miatt. Az elmúlt években megengedtük magunknak, hogy ne vizsgáljuk felül a költséghatékonyságot. Ezt újra kellett értékelnünk. A gazdasági válságban, amikor bizonytalan minden rendezvény kimenetele, az ilyesmit nem engedhetjük meg magunknak. Tavaly ilyenkor ötvennégyen voltunk, ma negyvenhatan vagyunk. A másik jelentős változás, ami viszont előnyünkre válik, hogy egy csomó folyamatot – például a már említett automatizmusokat – újra kellett gondolnunk és kiértékelnünk, hogy így a legjobb, leghatékonyabb, legkreatívabb-e, ahogy mi csináljuk. Ez egyfajta vérfrissítést hozott a hozzáállásunkban.

Volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, nem lesz Sziget?
Nem. Olyan volt, hogy tavaly, amikor kitalálták, hogy fizessünk bérleti díjat a közterületért (majdnem hárommilliárd forintot kértek volna, amely több mint a teljes költségvetés – a szerk.), azt mondtunk: ha ezt komolyan gondolják, nem csinálunk fesztivált. De arról szó sem volt, hogy mi ne akarnánk Szigetet csinálni.

Mekkora kényszer az, hogy ebből a Szigetből most tényleg pénzt kell látnotok?
Ilyesmiről nincs szó. Ennél a Szigetnél most nem az a lényeg, hogy üzletileg nyereségesek legyünk. A többi rendezvényünknél ez sokkal reálisabb cél idén. Ez egy vállalkozás, nyilván nem akarjuk, hogy veszteséges legyen, de most fontosabb, hogy legyenek vészforgatókönyvek arra az esetre, ha a számításainknál jobban visszaesik a látogatottság, a szponzori érdeklődés, a bevétel, illetve hogy rájöjjünk, hogyan tudnánk mindezt megelőzni. A kedvezmények például, mint a diák- és az éjszakai jegy mind ezt szolgálják. Legyen inkább kevesebb bevétel, de ne legyen visszafejlődés se a látogatottságban, se a programok, szolgáltatások színvonalában. Ezért találtuk ki azokat a megoldásokat, amelyekkel visszafogjuk a technikai kiadásokat, de nem csorbul a rendezvény egésze. Ezeknek a változásoknak szerintem idejük is volt – például a hasonló műfajú helyszínek összevonására, vagy a színpadok, sátrak jobb kihasználására gondolok. (Az A38 és a Wan2 ezentúl például közös sátoron osztozik, a Party Arénában pedig már késő délutántól lesznek elektronikus élőzenés programok – a szerk.)

Tehát az együtteseken, a felhozatalon nem akartatok spórolni?
Nem, sőt még előre is akartunk menekülni és jelentősen többet költeni sztárokra, mint tavaly, pedig szerintem, már eddig sem volt ok panaszra. Azt tudtuk, hogy reklámra eleve többet kell majd fordítani, hiszen külföldön még bőven van hova növelni a Sziget hírét. Programokra ennél is többet szerettünk volna áldozni, de azt láttuk, hogy annyira elszálltak a zenekari árak... Nonszensz, hogy bizonyos együttesek 100-150 százalékkal növelték a gázsijukat a válság idején. Nyilván ennek az egyik oka az, hogy a bevételeik főleg az élő fellépésekből származnak, miután ugye összeomlott a lemezpiac. Kevésbé aktuálisak a reklámszerződések is. De akkor is elképesztő, hogy azok, akiket tavaly vagy tavalyelőtt is felléptettünk, most nem ugyanannyit, vagy tíz százalékkal többet, vagy akár – ami még logikus is lenne egy válság idején – kevesebbet kérnek, mint korábban, hanem kétszer annyit. Annak ellenére, hogy nem lettek nagyobb sztárok. Arra jutottunk, hogy ebben nincs értelme versenyt futnunk, nem fizetünk ki erőnkön felül bármennyit egy együttesnek azt remélve, hogy majd talán bejön miattuk a közönség. Az elszállt gázsik miatt a jegyárakat is tovább kellett volna emelni.

Konkrétan?
Mondok egy viccesnek tűnő példát: tudtuk, hogy Madonna a nyár végén erre koncertezik majd, gondoltuk, próbáljuk hát meg elhívni a nulladik napra, hogy a Szigeten lépjen fel. Erre bemondtak egy olyan összeget.... Ha telt házzal számolok, azaz eladjuk az összes napijegyet akkor is százötven eurót (jelenlegi árfolyamon negyvenkétezer forintot – a szerk.) kellett volna elkérnünk egy napra. Végül a Prodigy is a másfélszeresébe került az előző gázsijának, bár nekik most kijött egy új, sikeres lemezük, és ez felnyomta az árfolyamukat. A Placebo is majd kétszer annyit kért, mint legutóbb, ezek után remélem zseniális lesz a most megjelenő album. Persze a tárgyalások egy része azért feneklett meg, mert nem értek rá a zenekarok és nem feltétlenül a pénz miatt.

Tavaly még azt mondtad, egyre inkább kivonulhatsz a szervezés hétköznapjaiból, és teheted, amihez kedved van.
Ez is változott, sokkal aktívabban részt kellett vennem a munkában és egy csomó stratégiai döntést meg kellett hozunk.

A sajtótájékoztatók, sajtóanyagok nagy része a kortárs művészetekről szól. Úgy tűnik, mintha idén azt akarnátok sugallni, hogy van ám itt más is a zenén kívül. Zenei rendezvény még a Sziget?
Eddig is volt minden más is a zenén kívül, de igaz, hogy a kommunikációt illetően jobban ráfeküdtünk a sokszínűségre. Mi azt gondoljuk, hogy a buli zenei arcát többé-kevésbé mindenki ismeri. Főleg külföldre üzentük eddig a sokszínűséget: ez teszi vonzóvá a Szigetet, hiszen ebben ütünk el a többi magyar és kinti fesztiváltól. Abban nem tudunk a nemzetközi fesztiválokkal versenyezni, hogy itt nagyobb és híresebb együttesek lépnek fel, a sztár fellépőink máshol is láthatóak. Abban persze versenyképesek vagyunk, hogy többet, jobb szolgáltatást és jobb ár/érték-arányt nyújtunk. Most pedig úgy döntöttünk, Magyarországon is érdemes hangsúlyozni, hogy itt mennyi minden más is van, mint a zene. Akik tavaly megengedhették maguknak, hogy elmenjenek két-három fesztiválra, idén viszont csak egyre látogatnak el, azokban próbáljuk tudatosítani, hogy mitől más, miben több a Sziget. Az átlagfiatalt persze még mindig a zenei program vonzza leginkább, ezzel tisztában vagyunk, de ebben sem kell szégyenkeznünk.

Ahogy a fellépőket elnézem, inkább a külföldieknek kedveztek: az Editors, a Klaxons, a Bloc Party vagy a Maximo Park mind két-három éve került az angliai köztudatba, de még mindig elég menők.
Részben kényszer, részben tudatos döntés volt, hogy a fellépőket illetően a magyar közízlés irányából elmozduljunk a nemzetközi felé. Arányaiban valóban több a külföldön népszerű együttes. A magyar piac véges, itt már nincs hova növekedni, külföldön még van tartalék. Egy erős a nemzetközi ízlésnek megfelelő programmal talán lehet ellensúlyozni a válság miatt külföldön is várható látogató-visszaesést. A kérdés az volt, hogy inkább azokat hozzuk a nekünk megfizethető árkategóriában, akik kicsit már lerágott csontnak számítanak, de a magyarok szeretik őket, vagy inkább azokat, akiket itthon még csak egy szűk réteg ismer, de a külföldiek számára frissek, aktuálisak. A headlinerek szintjén próbáltunk mindkét kategóriának megfelelni, így jött a Placebo, a Prodigy, a Faith No More, sőt akár Lily Allen is ide tartozik, miközben az általad említettek valóban nincsenek benne a magyar közízlésben. Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy kontinensről beszélünk, nem Angliáról. Aki Anglián már túl van az újdonság-fázison, az most a legsikeresebb Németországban, Franciaországban, Olaszországban. Nekünk ebben az értelemben nem Anglia a fő célpontunk, hanem a kontinens.

Toten Hosen?
Bizony, ez ma is egy teljesen német-kompatibilis döntés. Három, vagy talán négy kultúrkört lehet megkülönböztetni Európában: az angolt, a franciát – mindkettő teljesen külön világ. Van még a germán terület (Svájc, Ausztria, Németország), ahol menők az angolok, de hozzáadják a saját szubkultúrájukat, a negyedik pedig a skandináv. Minden kultúrkörből próbálunk sztárokat adni, mert mindenhonnan várunk látogatókat.

Politizáljunk: mi a helyzet az általatok idén rendhagyó módon igényelt állami támogatással?
Az elmúlt években nem azért nem kértünk ilyesmit, mert nem tudtuk volna elkölteni, hanem mert annyira tervezhetetlen és kezelhetetlen a rendszer, annyira nem lehet tudni az utolsó pillanatig, hogy megkapjuk-e, hogy ezzel a tudattal jobb nem együtt élni. Egyébként, engem zavar az az itthon általános felfogás, hogy a kulturális élet szereplői még mindig úgy gondolják, az államnak kell eltartani őket. Én szívesen eltekintek ettől. A Sziget a magyar államnak egyértelműen üzlet. Bevétele van belőle, e mellett országreklám, kultúraterjesztő közeg... És most, a válságban csökkenteni szeretnénk a kockázatot azzal, hogy támogatást kértünk, méghozzá egy konkrét cél érdekében: a megnövelt külföldi reklámkampányunkat akarjuk finanszírozni, ami az államnak is fontos. Azt mondtuk, hogy a tervezett költségvetés öt százalékát kérnénk. Az optimista költségvetés hárommilliárd volt, ezt leszállítottuk 2,8-2,7-re. Tehát nagyjából 135-140 milliót kérnénk. Most azonban úgy tűnik, nem jutunk dűlőre, mert az állam válasza – valahol logikusan – az, hogy most, amikor mindenhonnan el kell vonni, nem talál nekünk forrást, nincsenek tartalékok a rendszerben. Ebből tehát valószínűleg nem lesz semmi, de még nem egyértelmű a helyzet.

A másik aktuális ügy a szokásos csörte a konzervatív vezetésű Óbudával, most éppen azért, mert fákat vágtatok ki a Hajógyári-szigeten. Mi történt?
Először is: sosem gondoltuk, hogy ezzel kapcsolatban magyarázkodnunk, vagy egyáltalán üzennünk kellene. A sziget részben fővárosi, részben kerületi önkormányzati tulajdonú közterület. A park-jellegű terület egy részét mi tartjuk karban saját pénzből, mert a tulajdonosoknak nem fontos. Nekünk a rendezvényhez szükségünk van a teljes területre, nem engedhetjük, hogy dzsungel nőjön. Tavaly kötöttünk egy szerződést a harmadik kerülettel, amelyben vállaltuk, hogy a saját költségünkre kitakarítjuk és parkosítjuk az évtizedek óta elhanyagolt galériaerdőt. Ezt meg is tettük, elköltöttünk rá egy csomó pénzt. Csakhogy ennek hála az az erdős rész, amelyet élő ember nem használt, csak pár hajléktalan költözött be, átjárhatóvá vált. Ekkor szembesültünk azzal, hogy a legalább ötven éve elhanyagolt erdő tele van kidőlt, elpusztult és veszélyesen megdőlt fákkal. A szerződésben azonban kikötötték, hogy fát nem vághatunk ki csak az engedélyükkel – megkérdeztük az önkormányzatot, mi legyen velük. A környezetvédelmi illetékes erre azt mondta, hogy erre nincs kapacitásuk, szakemberük és pénzük, forduljunk a parkot gondozó fővárosi kertészeti céghez. Nekik is jeleztük, hogy ott vannak a veszélyes fák, a cég megbízottja ezért kiment és kijelölte a valóban veszélyes, beteg, elpusztult, nagy dőlésszögű, vagy viharkáros fákat. Azonban sem a cég, sem az önkormányzat nem érezte feladatának, hogy elvégezze a veszély-elhárítási munkát. Mivel kitavaszodott és elkezdtek az emberek kijárni a Szigetre, nem vártunk tovább, hanem megkerestünk egy vállalkozót, aki kivágta a kijelölt fákat. Úgy gondoltuk, ezzel mi jó fejek vagyunk. Erre derült égből villámcsapásként kivonult a polgármester és tartott egy sajtótájékoztatót, amelyben bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Az ismeretlen tettes azért is vicces, mert előtte egy nappal felhívott, hogy ő ezt nem hagyja annyiban. Én ugyan mondtam, hogy mi más munkáját végeztettük el a saját költségünkre, de szerinte több fát vágtunk ki, mint kellett volna, majd megvádolt azzal, hogy a plusz sátorhelyekért tettük. Nekem az a kérdésem, hogy egy földből kilógó rönkre hogy állít bárki sátrat? A használható terület a fakivágással nem nőtt, hiszen a kitakarított területen már tavaly is sátraztak, csak ha valakire rádőlne egy fa, valószínű ránk mutogatnának. Amikor elkezdődött a balhé, leállítottuk a munkát. Egy részen még mindig ott vannak a veszélyes fák, bárki megnézheti, hogy szükséges-e kivágni őket. Természetesen az elvégzett munkát dokumentáltattuk, minden fával el tudunk számolni, hogy miért kellett kivágni, annak ellenére, hogy nem mi jelöltük ki a kivágandókat, hanem az illetékes kertészeti szakember. Közben ők is mintha kezdik belátni, hogy a helyzetet tisztázni és rendezni kell – megrendeltek egy felmérést az erdő volt és jelenlegi állapotáról, és ha elkészült egyeztetünk, hogy hogyan tovább. Mi persze - a történtek után talán jogosan - úgy vagyunk vele, hogy eddig is más munkáját végeztük, most pedig folytassa valaki más.

Akkor ez politikai támadás volt?
Inkább első felindulásban elkövetett támadás. Ha jól értem, érkezett Bús Balázs polgármesterhez egy bejelentés, hogy itt fákat vágnak ki, ő pedig kijött, elszörnyülködött a kivágott fák mennyiségén és elkezdett balhézni ahelyett, hogy előtte alaposabban körüljárta volna a kérdést. Sajnos az elmúlt években megtanultuk, hogy még mindig elég komoly nyilvánossághoz juthat bármelyik politikus, ha a Szigettel kapcsolatban nyilatkozik. Egyszerűen nagy a sajtója, ha valaki minket cseszeget, ellentétben azzal, ha dicsérnek.

Forrás: antropos.hu